2019 januári 21 Napos Ima- és Böjti Összefogás

Magyarországért, a magyar eklézsiáért, a magyar nemzetért
Hála van a szívünkben mindazért, amit eddig átélhettünk, megtapasztalhattunk, megláthattunk az Úr jóságából, kegyelméből, szeretetéből a személyes életünkben, környezetünkben, gyülekezeteinkben, ebben az országban és más nemzetekben is. Ugyanakkor, Mennyei Atyánk, vágyunk, hogy még többet ismerjünk Belőled (és még többen), még több valósuljon meg a Te terveidből, akaratodból az egész országban, nemzetünkben és Európában is. Az Úr előtt kedves a töredelmes szív. Ahogy megalázzuk magunkat Isten előtt, meglátjuk, hogy a hittel teli imákra, kérésekre mindig megvan Isten válasza. Ahogy felismerjük, megragadjuk és hittel kimondjuk az Úrnak életünkre, családunkra, gyülekezeteinkre, országunkra, nemzetekre vonatkozó ígéreteit – a Csodatevő és Teremtő Isten munkáját láthatjuk meg ez által, hiszen meg van írva: „Ő szólt és meglett, parancsolt és előállt.” (Zsolt.33,9) Hálaadás, megalázkodás és bűnbánat, kérések és közbenjárások, életet adó prófétai megvallási kihirdetések à ezen keresztül újjáteremti az Úr a környezetünket, az országunkat, a nemzeteket is. Bátorítunk mindenkit, ezen imakulcsok használatára. Hisszük, hogy mindegyikőtök életében meglesz mindennek a nyilvános jutalma a Mennyei Atyától. ________________________________________________________________
Az első héten hálaadással és bűnbánattal megyünk a Mindenható Istenünkhöz, a Mennyei Atyához: · magunkért és családunkért · helyi gyülekezetünkért, magyar eklézsia-részért · országunkért, nemzetünkért és Európáért
Ap.Csel.3,19 „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.” Luk.18,14 „… Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” 2.Krón.7,14 „…de ha megalázza magát népem, amelyet az Én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az Én arcomat, és megtérnek gonosz utaikról, Én is meghallgatom a Mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.”
A második héten hálaadással és a Mennyei Atya szíve szerinti kérésekkel fordulunk az Örökkévaló Istenünkhöz, a Mennyei Atyánkhoz: · magunkért és családunkért · helyi gyülekezetünkért, magyar eklézsia-részért · országunkért, nemzetünkért és Európáért Mát.7,8 „Mert aki kér, az mind kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” Ján.16,24 „…kérjetek (az Atyától az én nevemben) és megkapjátok, hogy a ti örömötök teljes legyen.” Zsolt 2,8 „Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget.”
A harmadik héten hálaadással és bibliai ígéretek hit általi megvallásával, kihirdetésével, prófétai szóval előhívni az áttöréseket, isteni kibontakozásokat: · magunkért és családunkért · helyi gyülekezetünkért, magyar eklézsia-részért · országunkért, nemzetünkért és Európáért Ezék.37,4 „Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr Beszédét!” Ezék.37,9 „Prófétálj a Szellemnek, emberfia, prófétálj és mondd a Szellemnek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő Szellem, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy életre keljenek!” Mát.21,21 „Jézus így válaszolt nekik: Bizony, mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz.” Ezék.29,2 „Embernek fia! Vesd tekintetedet a fáraóra, Egyiptom királyára, és prófétálj ellene.”