21 napos ima és böjt

A  következő 21 napban 3 témában tűzünk ki szellemi célokat. Az 1. héten a személyes életünkért és családunkért, a 2. héten a gyülekezeteinkért, az utolsó héten pedig a nemzetünkért böjtölünk és imádkozunk. A böjt egy lehetőség, hogy újra összpontosítsunk, újrakezdjünk; nincs jobb mód egy új év elindítására, minthogy figyelmünket Istenre irányítjuk.

A biblia a szinonimakat is figyelembe véve annyiszor tesz említést a böjtről, mint a keresztségről és a bemerítkezésről, több mint 70 alkalom.

A böjt igei meghatározása: Átmeneti tartózkodás az evéstől és az ivástól vagy valamilyen tevékenységtől lelki, szellemi célok érdekében. A böjt csak imával érheti el a célját. A böjtnek szellemi céljai vannak. A böjtölés az áttörés fegyvere, reménytelennek tűnő helyzetekben is. Az imádkozás olyan a hívőnek, mint a lélegzetvétel. Az ima és böjt pedig olyan, mint egy szellemi atombomba.

Ezért fontos, hogy beszéljünk róla és gyakoroljuk, hiszen sokaknak szüksége lehet erre. A böjt a mértékletesség és az önmegtartóztatás erejének egyik cselekedete, a szellem gyümölcse. Galata 5:16-23.

“Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.

Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. ….Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. A Szelem gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény

Kiss György

2024.01.07.