AUDIO ARCHIVUM kategória bejegyzései

2021-ES ÉV

2021.12.12. Vasárnap

Kiss György 

Az igazi öröm forrása Isten  

 

2021.12.05. Vasárnap

Kiss György 

Advent – Várakozás

TEREMTÉS VAGY EVOLÚCIÓ?

Sola Rádió –  A gyülekezet és az igazság 

Kiss György immár 4-ik alkalommal vendége Kádár Miklós szerkesztőnek. Témák a műsorból: Mi a gyülekezet? Az Úrvacsora szerepe a közösségben. A rossz apakép általában rossz Istenképet hoz létre. A materializmus térhódítása a mai nyugati világban.

4. rész

Kádár Miklós  szerkesztő vendége Kiss György, akivel az emberiség múltját, jelenét és jövőjét beszélik meg a Sola Rádióban.

3. rész

Sola Rádió – A gyülekezet és az igazság 

Kádár Miklós  szerkesztő vendége Kiss György, akivel az emberiség múltját, jelenét és jövőjét beszélik meg.

2. rész

Sola Rádió – A gyülekezet és az igazság 

1. rész

A műsor vendége Kiss György villamosmérnök, a Krisztus Gyülekezet vezetője, aki a műsorban beszél életéről, tanulmányairól, megtéréséről a katonaságnál, valamint elhívásáról. A beszélgetésben felmerül néhány gondolat az evolúcióról és a tudomány tévedéseiről is.

 

10.08. Vasárnap

Kiss György

A hívők felelőssége

2021.09.19. Vasárnap

Avi Snyder

Bátran hirdesd az evangéliumot

2021.09.12. Vasárnap

Kiss György

Szövetségek

2021.09.05. Vasárnap

Kiss György

A zsidóság eredete

2021.08.29. Vasárnap

Kiss György

A Messiás eljövetele

2021.08.15. Vasárnap

Kiss György

Kapcsolatok és a Biblia

 2021.08.08. Vasárnap

Kiss György

Győzelem a bűn fölött

2021.07.18. Vasárnap

Kiss György

A bűn és a megváltás

2021.07.11. Vasárnap

Kiss György

Hálaadás – 23. Zsoltár

 

2021.06.27. Vasárnap

Kiss György

Isten jelenléte védelem

 

2021.06.20. Vasárnap

Bereznai Áron

Isten időzítése

2021.06.06. Vasárnap

Tóth Viktor

Az Úr kedves esztendeje

 

2021.05.30. Vasárnap

Kiss György

Az igazi öröm forrása Isten

2021.05.23. Vasárnap

Kiss György 

A Szent Szellem kiáradása

 

2021.05.16. Vasárnap

Kiss György

Jézus Krisztus mennybemenetele

2021.05.09. Vasárnap

Kiss György

A hit

2021.05.02. Vasárnap

Kiss György

 Anna üzenete

2021.04.25. Vasárnap

Tóth Viktor

 A megrepedt nádat nem töri el az Úr

2021.04.18. Vasárnap

Bereznai Áron

Lépj a bárkába

2021.04.11. Vasárnap

Kiss György:

A feltámadott Úr Jézus

2021.04.04. Vasárnap

Kiss György:

Jézus Krisztus feltámadt és ma is él

2021.03.28. Vasárnap

Kiss György:

Virágvasárnap

2021.03.21. Vasárnap

Kiss György:

A Szent Szellem személye 2. rész

2021.03.14. Vasárnap

Kiss György:

A Szent Szellem személye

2021.03.07. Vasárnap

Bereznai Áron

Az Úr félelme megelégedéssel

2021.02.21. Vasárnap

Kiss György

Álmok és Biblia

2021.02.14. Vasárnap

Molnár Csaba

Hittel fogadjátok az igét

2021.02.07. Vasárnap

Kiss György

Mit üzen ma Dávid és Góliát története?

2021.01.30. Vasárnap

Tóth Viktor

Elhívás és cselevés

2021.01.24. Vasárnap

Kiss György

Ne csüggedj, mert én vagyok Istened

 

2021.01.17. Vasárnap

Bereznai Áron

Boldog aki én bennem meg nem botránkozik

 

2021.01.10. Vasárnap

Kiss György

Örvendezz az Úrban mindenkor

2021.01.03. Vasárnap

Kiss György 

Aki kér mind kap – a böjt

2020-as év

2020.12.13. Vasárnap

Bereznai Áron: Dicséret

Kiss György 

A Karácsony üzenete

2020.12.06. Vasárnap

Kiss György 

A reménység 

vigasztalása

2020.11.22. Vasárnap

Kiss György 

A reménység 

megőrzése

2020.11.15. Vasárnap

Kiss György 

A lélek védelme

2020.09.27. Vasárnap

Bereznai Áron 

Tedd forrássá

2020.09.20. Vasárnap

 Kiss György

A tisztelet

2020.09.11. Vasárnap

Kiss György 

Isten rejtekében

2020.09.07. Vasárnap

Kiss György 

A hálaadás

2020.08.30. Vasárnap

Kiss György 

A keskeny út

2020.08.16. Vasárnap

Kiss György 

Felkészülés az eljövendőre

2020.08.02. Vasárnap

Kiss György 

Szabadság és igazság

2020.07.26. Vasárnap

Kiss György 

Szabadság Krisztusban

2020.07.12. Vasárnap

Bereznai Áron

A hit ereje

2020.07.05. Vasárnap

Kiss György 

Az üdvözítő hit

 

2020.06.21. Vasárnap

Bereznai Áron,  Kiss György 

Agapé szeretet

2020.06.14. Vasárnap

Kiss György 

A reménység

 

2020.06.07. Vasárnap

Kiss György 

Szent Szellem keresztség

2020.05.31. Vasárnap

Kiss György 

Pünkösd

2020.05.24. Vasárnap

Kiss György 

Az Úr mennybe menetele

2020.05.17. Vasárnap

Kiss György 

Ne félj, csak 

higgy

 2020.03.08. Vasárnap

Kiss György 

Nők  a Bibliában

2020.03.01. Vasárnap

Kiss György 

Ószövetség

2020.02.23. Vasárnap

Bereznai Áron

Nézz az Úrra

2020.02.02. Vasárnap

Kulcsár Zoltán

Az Úr harcol értünk

2020.01.12. Vasárnap

Kiss György

A föld sói

Bereznai Áron

A jó sáfár

2020.01.05. Vasárnap

Kiss György

A böjt

2019-es év

2019.12.29. Vasárnap

Tóth Viktor

Reménység

2019.12.22. Vasárnap

Kiss György

Karácsony

2019.11.24. Vasárnap

Merényi Mihály

Békességből békességbe

2019.11.03. Vasárnap

Kiss György

Az üdvösség bizonysága

2019.10.27. Vasárnap

Kiss György

A halál és az élet

2019.10.20. Vasárnap

Kiss György

Az alázat a védelem alapja

2019.10.13. Vasárnap

Kiss György – Prekopa István

Szimbólumok a bibliában – Az Úr munkálkodik

2019.09.22. Vasárnap

Tóth Viktor

Az elhívás

2019.09.08. Vasárnap

Kiss György

Hálaadás, dicséret, imádás

2019.09.01. Vasárnap

Kiss György

Ígéretek az Újszövetségben

2019.08.24. Vasárnap

Kiss György

Isten ígéreteire támaszkodj

2019.08.17. Vasárnap

Kiss György

Isten a csodák Istene

2019.08.11. Vasárnap

Kiss György

Isten szól

2019.08.04. Vasárnap

Kiss György

Az ima ereje

2019.07.21. Vasárnap

Tóth Viktor

Az Atya szeretetében lenni

2019.07.14. Vasárnap

Kiss György

A Szentháromság folyt.

2019.07.07. Vasárnap

Bereznai Áron

Szemléld az Úr dicsőségét

2019.06.30. Vasárnap

Kiss György

A Szentháromság

2019.06.23. Vasárnap

Tóth Viktor

A megváltás áldozata

2019.06.16. Vasárnap

Szilvási László

Új bort új tömlőbe

2019.05.11. Vasárnap

Kiss György

Pünkösd

2019.05.11. Vasárnap

Merényi Zsuzsa

A nyelveken szólás

2019.04.28. Vasárnap

Kiss György

Az igazi öröm forrása

2019.04.22. Vasárnap

Kiss György

Hitünk alapja: az Úr Jézus feltámadása

2019.04.14. Vasárnap

Kiss György

Az üdvözítő hit

2019.04.07. Vasárnap

Kiss György

Eljött a megrostálás ideje

2019.03.31. Vasárnap

Kiss György

Isten Ígéretei biztosak

 

2019.03.24. Vasárnap

Kiss György

Új földet és új eget várunk

2019.03.17. Vasárnap

Muzslai Gábor és Etelka

Énekek éneke és bizonyságtétel

2019.03.10. Vasárnap

Tóth Viktor

Megcselekszi az Úr, amit megígért

2019.02.17 Vasárnap

Kiss György

A harmadik templom

 

2019.02.10 Vasárnap

Kiss György

Új parancsolat: egymást szeressétek

2019.02.03 Vasárnap

Tóth Viktor

A te hited megtartott

2019.01.20 Vasárnap

Kiss György

Zakariás prőféta: a böjt

2019.01.13 Vasárnap

Kiss György

Joel próféta

2019.01.06 Vasárnap

Kiss György

Jónás példája

2018-as év

 

2018.12.09 Vasárnap

Kiss György

A böjt

2018.12.16 Vasárnap

Kiss György

Gyógyulás

2018.12.09 Vasárnap

Kiss György

Úrvacsora

 

2018.12.02. Vasárnap

Prazsák László

A dicséret sátra

2018.11.11 Vasárnap

Kiss György

Királyi papság

 

2018.10.28 Vasárnap

Kiss György

Isten az élők Istene

2018.10.21 Vasárnap

Tóth Viktor

A jó sáfár avagy járj Isten által elkészített cselekedetekben

2018.10.14 Vasárnap

Kiss György

Abigél

2018.10.07

Kiss György

Növekedés a szellem gyümölcseiben

2018.09.23 Vasárnap

Kiss György

Ha valaki utánam akar jönni az tagadja meg magát…

2018.09.16

Tóth Viktor

Aki ezt a kenyeret eszi, él örökké

2018.09.09

Kiss György

Tegyetek tanítványokká mindeneket

2018.09.02.

Kiss György

Ismeri az Úr az övéit

 

2018. 07. 27.

Kiss György

A szellem koldusai

 2018.07.19.

Kiss György

A mennybe gyűjtsetek kincseket

 

2018.07.12.

Bereznai Áron

Ízleld a menny gyümölcseit

 

2018.07.05.

Kiss György

Szellemben és igazságban

 

2018.06.29.

Bereznai Áron

Utolsó Idők 2.

 

2018.06.24.

Kiss György

Utolsó idők folyt.

2018. 06. 17.

Kiss György

Utolsó idők

2018. 06. 10.

Kiss György

Hogyan vezet minket Isten szelleme?

 

 

2018. 05. 25.

Kiss György

Az Egyház születése

2018. 05. 13.

Kiss György

Ünnepek – Pünkösd

2018.05.06.

Nagy János – Tóth Viktor

A szeretet tüze

2018.04.29

A nagysághoz vezető út

Kiss György

2018.04.22

Ábraház áldásainak örököse vagy!

Bereznai Áron

2018.04.15.

Áldozat

Kiss György

2018.04.08.

Jézus szavai a keresztfán

Kiss György

2018. 04.01

A Húsvét üzenete

Kiss György

2018.03.25

Kiss György

A legnagyobb szeretet

2018.03.18

Kiss György

Kegyelem és Igazság

2018.03.11

Bereznai Áron

Isten Szeretete

2018.03.04 Vasárnap

Kiss György

Isten Szeretete

2018.02.28 Vasárnap

Kiss György

Isten jelenléte

2018.02.11 Vasárnap 

Kiss György

Az Isten és ember szelleme

2018.01.21 Vasárnap

Kiss György

A hit

2018.01.14 Vasárnap

Kiss György

Az ima ereje

2018.01.07 Vasárnap

Kiss György

2018- A kibontakozás éve

 

 

2017-es év

2017.12.31 Vasárnap

Kiss György

Honnan tudhatod?

2017.12.17 Szombat

Kiss György

Karácsony: a szeretet, Jézus földre születésének ünnepe

2017.12.10 Vasárnap

Kiss György
Szeressétek egymást

2017.12.03

Nagy János
Isten Kegyeleme

2017.11.26.

Kapcsolatok, pénz, idő – Összefoglaló

Kiss György

2017.11.19.

Kegyelemben járni

Merényi Zsuzsa

2017.11.12

Isten ígéretei minden keresztény számára

Kiss György

2017.11.05.

Kegyelem alatt

Kiss György

2017.10.29.

A reformáció 5 nagy tanítása

Kiss György

2017.10.08.

Reformáció 500 – Konferencia Stuttgárban: Kegyelem és Igazság

Bereznai Áron

2017.09.17.

Szabadulás átkokból és ördögi kötésekből 3.

Merényi Zsuzsa

2017.09.10.

Szabadulás átkokból és ördögi kötésekből 2.

Bereznai Áron

2017.09.03.

Kiss György

Szabadulás átkokból és ördögi kötésekből

2017.08.27.

Kiss György – Bereznai Sámuel

Atyaság és fiúság

2017.08.20.

Kiss György

Tisztelet

2017.08.13.

Kiss György

Istent imádni

2017.08.06.

Kiss György

Menjünk be Isten nyugodalmába!

2017.07.30.

Kiss György

Őrizd meg lelki egészséged!

2017.07.23.

Kiss György

Az Úr félelme

2017.07.02.

Bereznai Áron:  Istent tedd naggyá az életedben

2017. 06. 18.

Kiss György: A belső ember épülése

2017. 06. 11

Kiss György: A Szent Szellem közössége

2017.05.28.

 Kiss György: A Szent Szellem személye

2017.05.14.

 Kiss György: Légy kész!

2017.05.07.

  Kiss György: Jelenések könyve 2.  rész

2017.04.30.

 Kiss György: Jelenések könyve

2017.04.23.

Kiss György: Új eget és földet várunk

2017.04.09.

 

Kiss György: A feltámadás

2017.04.02.

Kiss György: Isten minden ígérete Ő benne lett igenné és Ámenné

2017.03.12.

Kiss György: Az élet szellemének törvénye

2017.03.05.

Kiss György: A bűn törvénye

2017.02.29.

Kiss György: A krisztusi jellem

2017.02.19.

Kiss György: Ábrahám áldásában járni

Bányik Roland:  A krisztusi új teremtés öröksége

2017.02.05.

 

Kiss György: Szabadulás az átokból

2017.01.15.

Kiss György: Hogyan működik a böjt?

2017.01.08.

 Kiss György: Böjt: az odaszánás áldása

2017.01.01. 

Kiss György:  Ünnep és hála

2016-os év

2016.12.18.

Kiss György:  “Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet”

2016.12.11.

Kiss György: Legyetek józanok 2. rész

2016.12.04. Vasárnap

Kiss György: Legyetek józanok 

2016.11.06. Vasárnap

 

Kiss György: A feltámadás

2016.10.23. Vasárnap

Dicsőítés: Bereznai Áron

Richard Russell: Isten nagy terve a vele való szeretetközösség

2016.10.09. Vasárnap

Kiss György: Elhívás

2016.09.15. Vasárnap

Bereznai Áron:

2016.09.11. Vasárnap

Kiss György: Maradjatok meg énbennem

2016.09.04. Vasárnap   Dobogókőn

 

2016.08.28. Vasárnap

Soós Péter: Istennel és Krisztussal való azonosulás