Isten újat cselekszik

Isten újat akar cselekedni az életünkben bármilyen régen ismertük is meg. Úgy olvassuk igéjét, hogy közben felfedezzük milyen titkok, kincsek vannak benne elrejtve.

Nem az számít, hogy te mit tanulunk meg, hanem az, hogy mit tudunk megtanítani, továbbadni.

Ne veled érjen véget az áldás, veled kezdődjön és a gyermekekkel folytatódjon.

Fontosabb a szolgálatod a családodban mint bárhol máshol, munkahelyen, vagy gyülekezedben. Isten megítérte, hogy Ő a generációk Istene.

Bereznai Áron

2022.11.27

2 Királyok 18: 1-7, 13-

Ezékiás, Júda királya

18 Hóséá, Élá fia, Izráel királya uralkodásának 3. évében lett király Júdában Ezékiás, Áháznak, Júda királyának fia. Amikor Ezékiás trónra lépett, 25 éves volt, és 29 évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Abínak hívták, Zekarjá leánya volt.

Azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart, ahhoz hasonlóan, amit ősapja, Dávid király tett.

Ezékiás volt az, aki lerombolta a magaslatokat, összetörte a bálványoknak emelt köveket és az Asera-oszlopokat. Összetörte a rézkígyót is — amelyet még Mózes készített —, mivel a nép abból is bálványt csinált: Nehustánnak[a] nevezték el, és áldozatokat mutattak be neki.

Mivel Ezékiás bízott az Örökkévalóban, Izráel Istenében, Júda királyai között nem volt hozzá hasonló sem utána, sem előtte. Teljes szívvel ragaszkodott az Örökkévalóhoz, és hűségesen követte őt. Engedelmeskedett az Örökkévaló parancsainak, amelyeket Mózes által parancsolt.

Ezért vele volt az Örökkévaló, és Ezékiás minden vállalkozásában sikeres volt.

Lerázta magáról Asszíria királyának igáját és nem szolgálta többé.[b] Ezékiás volt az, aki megverte a filiszteusok seregét, és egészen Gázáig hatolt. Összes településüket elfoglalta, a legkisebb városoktól a legnagyobbakig…

…Asszíria királya megtámadja Jeruzsálemet is

13 Ezékiás király uralkodásának 14. évében Szanhérib, Asszíria királya felvonult Júda ellen, és Jeruzsálem kivételével az összes fallal kerített várost elfoglalta. 14 Akkor Ezékiás, Júda királya üzenetet küldött neki Lákisba: „Beismerem, hogy vétkeztem ellened! Kész vagyok megfizetni, amit büntetésül kivetsz rám, csak vonulj vissza!”

Az asszír király 300 talentum ezüst és 30 talentum[c] arany megfizetésére kötelezte Ezékiást, 15 aki teljesítette is ezt a követelést. Ehhez azonban össze kellett gyűjtenie minden kincset az Örökkévaló Templomából és a királyi kincstárból is. 16 Még a Templom ajtószárnyairól és az ajtófélfákról is le kellett vágnia az aranyborítást, s mindezt oda kellett adnia Asszíria királyának. Az ajtókat és az ajtófélfákat korábban éppen Ezékiás parancsára borították be arannyal.

Asszíria királya gyalázza az Örökkévalót

17 Az asszír király mégis elküldte Lákisból három tisztjét — akik a legfontosabb tisztségeket viselték — a hadvezérét, a testőrség parancsnokát és a kormányzót egy nagy hadsereggel Ezékiás királyhoz Jeruzsálembe. Miután az asszír sereg megérkezett Jeruzsálem határába, a három asszír tisztviselő megállt a csatorna végénél, amely a Felső-tavat[d] táplálja. közel az úthoz, amely a ruhamosók mezejére vezet. 18 Azután hívatták Ezékiás királyt, de ő három főemberét küldte ki: Eljákimot, Hilkijjáhú fiát, a királyi palota udvarmesterét, Sebnát, a király titkárát, és Jóáhot, Ászáf fiát, a krónika-írót.

19 A kormányzó ezt mondta nekik: „Üzenetet hoztam Asszíria királyától Ezékiásnak. Kérlek, mondjátok meg uratoknak:

»Azt mondja a nagy király, Asszíria királya: Ugyan miben reménykedsz? 20 Azt mondod, hogy van elég erőd és bölcsességed, hogy harcolj ellenem? Ez csak üres fecsegés! Kiben bízol, hogy fellázadtál ellenem? 21 Talán Egyiptom segítségében? Hiszen olyan az, mint a törött nádszál! Támaszkodj csak rá, majd meglátod, hogy felhasítja a tenyered! Bizony, ilyen a fáraó, Egyiptom királya azok számára, akik benne bíznak! 22 Vagy talán azt mondod: Istenünk, az Örökkévaló az, akiben bízunk! De vajon nem ő az, akinek az oltárait és magaslatait Ezékiás leromboltatta, majd azt parancsolta Júda és Jeruzsálem lakosainak, hogy egyedül a jeruzsálemi oltárnál mutassanak be áldozatot?

23 Akkor hát köss fogadást urammal, Asszíria királyával: ajándékba kapsz tőle 2 000 lovat, ha tudsz rájuk lovasokat ültetni.

24 Ugyan hogy tudnád visszaverni uramnak akár csak a legkisebb vezérét is? Vagy talán Egyiptom harci szekereiben és lovaiban bízol?

25 Azt hiszed, az Örökkévaló tudta nélkül jöttem ellened, hogy országod elpusztítsam? Hiszen éppen az Örökkévaló mondta nekem, hogy támadjam meg és pusztítsam el országodat!«”

26 Akkor Ezékiás követei, Eljákim, Sebna és Jóáh azt mondták a kormányzónak: „Kérünk, beszélj velünk, szolgáiddal, arám nyelven, mert megértjük! Ne héberül szólj, mert akkor a várfalon lévők is megértik!”

27 De ő így válaszolt: „Uram nemcsak uratoknak és nektek küldte ezt az üzenetet, hanem mindazoknak a férfiaknak is, akik a várfalon vannak! Hiszen őrájuk is az a sors vár, mint ami rátok! Amikor majd nem lesz sem kenyeretek, sem vizetek, valamennyien a saját ürüléketeket fogjátok enni és vizeleteteket isszátok!”[e]

28 Akkor a kormányzó odaállt a városfal elé, és nagy hangon így kiáltott a falon lévőknek héber nyelven: „Emberek, halljátok meg, mit üzen nektek a nagy király, Asszíria királya!

29 »Ne hagyjátok, hogy Ezékiás becsapjon benneteket, mert ő úgysem tud megmenteni titeket a kezemből! 30 Ne higgyetek Ezékiásnak! Csak hiteget titeket, amikor azt mondja, hogy az Örökkévaló biztosan megszabadít benneteket, és ezt a várost nem adja Asszíria királyának a kezébe. 31 Ne hallgassatok rá! Inkább Asszíria királyának higgyetek, aki ezt üzeni:

Adjátok meg magatokat, jöjjetek ki a városból, és kössetek békét velem! Akkor szabadon hazamehettek, s mindannyian a saját szőlőtökről és fügefátokról ehettek és saját kutatok vizét ihatjátok. 32 Azután majd eljövök, és elviszlek titeket olyan földre, amely országotokhoz hasonló. Ott azután élhettek, nem kell meghalnotok! Ott bővében lesztek minden jónak: gabonának és bornak, mert az a föld a bőséges kenyér és szőlő földje, olívaolaj- és méztermő föld!

Ne hagyjátok magatokat becsapni! Ezékiás félrevezet azzal, hogy maga az Örökkévaló fog megszabadítani benneteket! 33 Vajon meg tudták-e szabadítani a nemzetek istenei a maguk népét Asszíria királyának kezéből? 34 Hol vannak Hamát, Arpad, Szefarvaim, Héna és Ivva istenei? Megmentették-e Samáriát a kezemből? 35 Hol van csak egyetlen isten is, aki meg tudta volna menteni népét és földjét? Hogy képzelitek, hogy az Örökkévaló meg tudja menteni Jeruzsálemet a kezemből?«”

36 De a jeruzsálemi férfiak csendben maradtak, és semmit sem válaszoltak erre, mert Ezékiás megparancsolta, hogy senki se álljon szóba az ellenséggel. 37 Ezután Ezékiás követei: Eljákim, Hilkijjáhú fia, a királyi palota udvarmestere, Sebna, a király titkára, és Jóáh, Ászáf fia, a krónika-író visszatértek Ezékiáshoz megszaggatott ruhában,[f] és átadták a kormányzó üzenetét.

Ezékiás király az Örökkévalót hívja segítségül

19 Amikor Ezékiás király végighallgatta a követek jelentését, megszaggatta ruháit, majd zsákruhába öltözött, és az Örökkévaló Templomához ment.

Azután elküldte néhány emberét Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. Ezek voltak a követei: Eljákim, a királyi palota udvarmestere, azután Sebna, a király titkára, és a papok vezetői. Valamennyien zsákruhába öltöztek, majd elmentek Ézsaiáshoz, és ezt mondták: „Királyunk, Ezékiás üzeni neked: »Ó, jaj ez a nap! Mert megszorongatnak, megfenyítenek bennünket, és gyalázatot kell elviselnünk! Olyan szorult helyzetbe kerültünk, mint a magzat, aki már majdnem világra jött, de anyjának nincs ereje hozzá, hogy megszülje.[a] Istenünk, az Örökkévaló talán meghallotta, mit mondott Rabsaké, akit ura, Asszíria királya azért küldött ide, hogy az Élő Istent gyalázza. Talán meg is bünteti őt az Örökkévaló ezért. Te pedig, Ézsaiás, imádkozz és könyörögj népünk maroknyi töredékéért, amely még életben maradt.«”

5-6 Amikor Ézsaiáshoz érkeztek, és átadták a király üzenetét, ő így felelt: „Ezt a választ vigyétek uratoknak. Azt mondja neked az Örökkévaló: »Ne ijedj meg attól, amit Asszíria királyának szolgái mondtak, s amellyel engem gyaláztak! Figyeld csak meg, mit teszek vele! Egy szellemet küldök az asszír királyhoz, s amikor a király rossz híreket hall, visszatér országába. Ott pedig kardélre juttatom: a saját földjén fogják meggyilkolni.«”

Az asszír sereg átmenetileg elvonul Jeruzsálem alól

Rabsaké hallotta, hogy Asszíria királya elvonult Lákistól, és Libna városát kezdte ostromolni. Rabsaké tehát Libnába ment, és ott találkozott a királlyal. Azután az asszír király hírt kapott arról, hogy Tirháká,[b] Etiópia királya a seregével ellene vonul.

Az asszír király ekkor követeit ismét Ezékiáshoz küldte, hogy a következő üzenetet adják át neki:

10 „Ne higgy Istenednek, akiben bízol, ha azt mondaná, hogy nem engedi Jeruzsálemet Asszíria királyának kezébe esni, mert becsap téged! 11 Magad is láttad, hogyan pusztították el Asszíria királyai az összes országot! Azt képzeled, hogy te majd megmenekülsz a kezemből?! 12 Elődeim, Asszíria királyai pusztították el Gózánt, Háránt, Recefet és Eden népét Telasszárban! Ezeknek istenei közül egyik sem tudta megmenteni a saját népét Asszíria hatalmától. 13 Nézd meg, mi lett a sorsa Hamát, Arpad, Szefarvaim, Héna és Ivvá királyainak!”

Ezékiás imádsága

14 Ezékiás átvette a követektől az asszír király levelét, és elolvasta. Majd fogta a levelet, és fölment az Örökkévaló Templomába. Ott, az Örökkévaló jelenlétében kiterítette a papírtekercset, 15 és így könyörgött hozzá: „Ó, Örökkévaló, Izráel Istene, aki a kerubok fölött ülsz királyi trónodon! Te vagy az Isten, nincs más rajtad kívül! Egyedül te vagy a föld összes királyságainak Istene! Te vagy az, aki teremtetted az eget és a földet! 16 Kérlek Örökkévaló, hallgass meg engem! Figyelj rám, és lásd meg ezt a levelet! Kérlek, figyelmesen vizsgáld meg Szanhérib üzenetét, amellyel az Élő Istent gyalázta!

17 Mert igaz, Örökkévaló, hogy Asszíria királyai elpusztították az összes nemzetet és országaikat, 18 azok isteneit pedig elégették. De azok az úgynevezett istenek csak emberi kéz kőből és fából készült alkotásai voltak — ezért lehetett elpusztítani őket. Valójában egyikük sem volt Isten!

19 Ezért hát, Örökkévaló Isten, szabadíts ki bennünket az asszír király kezéből, hadd tudják meg a föld összes királyságai, hogy te vagy az Örökkévaló, és nincs rajtad kívül más Isten!”

Az Örökkévaló válasza

20 Akkor Ézsaiás, Ámóc fia Ezékiáshoz küldött valakit ezzel az üzenettel: „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: Mivel hozzám imádkoztál Szanhérib, Asszíria királya miatt, 21 válaszul ezt mondja az Örökkévaló Szanhéribnek:

»Bizony Sion szűz leánya kicsúfol téged!
Jeruzsálem leánya kigúnyol téged![c]
22 De te, Asszíria királya, kit gúnyoltál ki?
Ki ellen szóltál olyan kevélyen?
Kit néztél le megvetéssel és büszke tekintettel?
Kit gyaláztál és káromoltál?
Izráel Szentjét!
Bizony, ellene vétkeztél!
23 Szolgáid által az Urat gyaláztad és káromoltad!«
Ezt mondtad: »Rengeteg harci szekeremmel
felmentem a hegyek tetejére,
még a Libanon csúcsára is!
Ledöntöttem a legmagasabb cédrusokat,
kivágtam a legszebb sudár fenyőket,
behatoltam a legsűrűbb erdőkbe,
a legtávolabbi zugokba!
24 Ha akartam, idegen földön is kutat ástam,
hogy vizet igyak belőle.
Ha akartam, lépteimmel kiszárítottam
Egyiptom minden folyóját!«

25 Az Örökkévaló pedig ezt mondja neked, Asszíria királya:

»Hát nem hallottad,
hogy mindezt én határoztam el réges-régen?
Nem tudtál róla,
hogy én terveztem ezeket az ősidőkben?
Most csak véghezvittem,
mert én akartam, hogy foglalj el erős városokat,
és romhalmazzá rombold váraikat.
26 Ezért, hogy védőik ereje elfogyott,
megrémültek tőled, szégyent vallottak,
s olyanok lettek, mint mezőn a gyenge fű,
mint háztetőn a gyom, mely hirtelen elszárad,
még kalászt sem hoz.
27 De én jól ismerlek téged, Asszíria királya!
Tudok róla, ha leülsz, vagy fölállsz;[d]
tudom, mikor indulsz vagy térsz vissza.
Látom, hogyan forralod haragod ellenem.
28 Ellenem tomboló haragod miatt,
és elbizakodott kevélységedért,
— mert hallottam minden szavad —
orrodba akasztom horgomat,
zablámat szájadba teszem,
és kényszerítelek, hogy visszatérj az úton,
amelyen jöttél.«”

29 Azután az Örökkévaló így folytatta: „Neked pedig, Ezékiás, megerősítésül jelt adok, hogy biztos legyél benne: én mondtam ezt neked!

Ebben az évben azt fogjátok aratni és enni, ami magától terem a gabonaföldön. A következő évben azt aratjátok majd, ami az idei aratáskor elhullott magvakból kikel. De a harmadik évben már szokás szerint szánthattok, vethettek, és arathatjátok majd a gabonát, sőt szőlőskerteket telepíthettek, és azok gyümölcsét eszitek. 30 Júda népének maradéka pedig, amely túlélte a város ostromát, ismét növekedni és szaporodni fog, mint a gyümölcsfa, amely gyökeret ereszt a földben, és bőséges termést hoz az ágain. 31 Mert e nép maradéka — Jeruzsálemből kiindulva — ismét benépesíti a földet. Akik megszabadultak, a Sion hegyéről rajzanak szét. Az Örökkévaló, a Seregek Ura féltékeny és erős szeretete[e] az, amely ezt véghezviszi.”

 

32 „Ezért hát az Örökkévaló ezt mondja Asszíria királyáról:

»Be nem teszi a lábát Jeruzsálembe!
Még egy nyílvesszőt sem lő a városra,
fegyvereit sem fordítja ellene,
meg sem ostromolja,
33 hanem visszatér országába
azon az úton, amelyen jött.
Nem jön be ebbe a városba
— mondja az Örökkévaló —
34 mert én megvédem és megmentem Jeruzsálemet önmagamért,
és szolgámért, Dávidért.«”

 

Az asszír sereg pusztulása

35 Ezután még azon az éjjelen az Örökkévaló angyala kijött, és 185 000 katonát megölt az asszírok táborában. Amikor másnap reggel a többiek felébredtek, megdöbbenve látták a megöltek holttesteit. 36 Szanhérib, Asszíria királya ezután seregével együtt visszatért Ninivébe, és ott is maradt. 37 Egy napon Szanhérib éppen imádkozott istenének, Niszróknak a templomában, amikor két fia, Adrammelek és Szárecer karddal meggyilkolta, majd elmenekült Ararát földjére. Ezután Szanhérib egyik fia, Észárhaddón lett Asszíria királya.

Ezékiás életét az Örökkévaló meghosszabbítja

20 Abban az időben Ezékiás megbetegedett, és már halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!”

Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött az Örökkévalónak: „Ó, Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött a király, és keservesen sírt.

Ézsaiás elment a királytól, de csak a palota középső udvaráig ért, amikor az Örökkévaló ismét szólt hozzá: „Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem vezetőjének: »Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet — és meggyógyítalak. Három nap múlva már fölmehetsz az Örökkévaló Templomába. Tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét, megszabadítalak téged és Jeruzsálemet Asszíria királyának kezéből, megvédem ezt a várost saját magamért és szolgámnak, Dávidnak kedvéért.«”

Azután Ézsaiás ezt mondta: „Hozzanak egy csomó aszalt fügét, és tegyék a fekélyre!” Így is történt, és Ezékiás valóban felgyógyult a betegségből.

Akkor Ezékiás megkérdezte Ézsaiástól: „Mi lesz a jele, hogy az Örökkévaló meggyógyít engem, és három nap múlva fölmehetek az Örökkévaló Templomába?”

Ézsaiás ezt felelte: „Kapsz jelet az Örökkévalótól, hogy biztos lehess benne: ő beteljesíti, amit ígért! Akarod-e, hogy Áház napóráján az árnyék tíz fokkal előremenjen, vagy visszatérjen azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt?”

10 Ezékiás így válaszolt: „Könnyű az árnyéknak előremenni, inkább térjen vissza tíz fokkal!”

11 Ekkor Ézsaiás próféta kiáltott az Örökkévalóhoz, aki tíz fokkal visszavitte az árnyékot a napórán azokon a fokokon, amelyeken előzőleg már áthaladt.

Babiloni követek jönnek Ezékiáshoz

12 Ebben az időben követek érkeztek Ezékiáshoz Babilóniából. Meródak-Baladán, Baladán fia, Babilónia királya küldte őket levelekkel és ajándékokkal, mivel hallotta, hogy Ezékiás beteg volt. 13 Ezékiás fogadta a követséget, meghallgatta őket, azután megmutatta nekik palotáját, raktárait, fegyvertárát és kincseit: ezüstöt, aranyat, drágaköveket, illatos olajokat és drága fűszereket. Mindent megmutatott a követeknek, ami csak palotájában és királyságában értékes volt.

14 Ezután Ézsaiás próféta Ezékiás királyhoz ment, és megkérdezte tőle: „Honnan jöttek, és mit mondtak ezek az emberek?”

A király ezt felelte: „Egy távoli országból, Babilóniából jöttek hozzám.”

15 Ézsaiás tovább kérdezett: „Mit láttak a palotádban?”

A király ezt válaszolta: „Mindent! Megmutattam nekik az összes kincseimet. Nincs semmi egész palotámban, amit ne láttak volna.”

16 Akkor Ézsaiás ezt mondta Ezékiásnak: „Figyelj rám! Ezt mondja neked most az Örökkévaló: 17 »Bizony, eljön az idő, hogy ami csak van a palotádban; mindazt, amit elődeid eddig gyűjtöttek, mindent el fognak vinni innen Babilóniába. Semmi sem marad itt. 18 Sőt, még utódaid közül is elvisznek egyeseket, és udvari szolgák lesznek a Babilóniai király palotájában.«”

Ezékiás halála

19 Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: „Jó az Örökkévaló beszéde, amelyet mondtál.” Magában ugyanis azt gondolta a király: „Akkor legalább az én időmben békesség és biztonság lesz!”

20 Ezékiás egyéb dolgait, hőstetteit, és azt, hogyan készített vízvezető alagutat meg víztárolót, hogy a forrásvizet bevezesse Jeruzsálembe — mindezt följegyezték a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 21 Azután meghalt Ezékiás, és eltemették ősei mellé. Utána fia, Manassé követte Júda trónján.

 

2 Krónika 29

Ezékiás, Júda királya

29 Ezékiás huszonöt éves volt, amikor trónra lépett, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Abijjának hívták, aki Zekarjáhú leánya volt. Ezékiás király az Örökkévaló tetszése szerint uralkodott, ahhoz hasonlóan, ahogyan őse, Dávid király is tette.

Uralkodásának első évében, az első hónapban kinyitotta az Örökkévaló Templomának kapuit, és kijavíttatta azokat. Azután összehívta a papokat és a lévitákat a Templomtól keletre lévő udvarban, és ezt mondta nekik:

„Hallgassatok rám, léviták! Készüljetek fel a szolgálatotokra, és szenteljétek meg magatokat! Tisztítsátok meg a Templomot: hordjatok ki a szent helyről minden utálatos bálványt és tisztátalan dolgot, és szenteljétek meg a Templomot is, őseitek Istenének, az Örökkévalónak házát!…

 

.. 10 Most azonban elhatároztam, hogy az Örökkévalóval, Izráel Istenével szövetséget kötök, hogy fordítsa el rólunk haragját. 11 Fiaim,[a] most hát ne legyetek felelőtlenek! Hiszen maga az Örökkévaló választott ki titeket, hogy jelenlétében álljatok, szolgáljátok őt, hogy valóban az ő szolgái legyetek, és jó illatú tömjént áldozzatok neki!”

 

Ezékiás helyreállítja a Páska ünnepét

30 Ezékiás király kihirdette egész Izráelben és Júdában, sőt még leveleket is küldött Efraim és Manassé törzsének,[a] hogy mindannyian jöjjenek Jeruzsálembe, az Örökkévaló házába, és ünnepeljék meg az Örökkévalónak, Izráel Istenének ünnepét: a Páskát. A király tanácskozott a vezetőkkel és az egész jeruzsálemi gyűléssel, és úgy határozott, hogy ez alkalommal a második hónapban tartják meg ezt az ünnepet. Ugyanis a megszabott időben, az első hónapban ez nem volt lehetséges, mivel a papok nem szentelték meg magukat időben és kellő számban, és a nép sem gyűlt össze időben Jeruzsálemben. Ezt mind a király, mind a gyűlés helyeselte.

Elhatározták, hogy egész Izráelben kihirdetik Beérsebától Dánig: az egész nép gyűljön össze Jeruzsálembe, és együtt tartsák meg az Örökkévalónak, Izráel Istenének ünnepét, a Páskát, mert a nép többsége már régóta nem ünnepelte meg ezt a Törvény szerint. A futárok tehát mindenhová elvitték a király és a vezetők levelét egész Izráelben és Júdában, és kihirdették a királyi parancsot:

10 Ezt a futárok városról városra haladva mindenhol kihirdették Efraim és Manassé földjén egészen Zebulon törzsének vidékéig, de az emberek kinevették és gúnyolták őket. 11 Mégis voltak néhányan Ásér, Manassé és Zebulon törzséből, akik megalázták magukat, és elmentek Jeruzsálembe. 12 Júdában azonban Isten hatalma következtében mindenki egy szívvel-lélekkel engedelmeskedett a király és a vezetők felhívásának, amely az Örökkévaló szava volt.

 

13 Így hát a második hónapban nagyon sokan feljöttek Jeruzsálembe, hogy együtt tartsák meg a Kovásztalan Kenyerek ünnepét. Nagy sokaság gyűlt össze,

 

22 Ezékiás király a szívére beszélt a lévitáknak, akik járatosak voltak az Örökkévaló szolgálatában, és bátorította őket. A nép pedig örvendezve ünnepelt és lakomázott hét napon át, hálaáldozatokat vittek az Örökkévalónak és dicsérték az Örökkévalót, őseik Istenét.

23 Azután az egész közösség tanácskozott, és elhatározták, hogy még hét nappal meghosszabbítják az ünnep idejét. Ezért hét napig nagy örvendezéssel folytatták az ünneplést. 24 Ezékiás, Júda királya pedig gondoskodott róla, hogy a gyülekezetnek legyen mit lakomáznia: (…)

2 Krónika 30

Ezékiás helyreállítja a jó rendet

20 Ezeket tette Ezékiás Júdába.  Minden dologban helyesen járt el, és azt tette, amit Istene, az Örökkévaló helyesnek, jónak és hűségesnek talált. 21 Amibe csak belekezdett, mindent teljes szívvel-lélekkel tett, és minden sikerült is neki, akár Isten háza szolgálatában, akár a Törvény és az Isten parancsainak teljesítésében kereste Istenének az akaratát.