Az ószövetség és a feltámadás

A túlvilág létezéséről már a Biblia legrégibb könyveiben is olvashatunk, de világos és egyértelmű megfogalmazása csak a legfiatalabb ószövetségi szövegekben, a próféták könyveiben fordul elő. Az Ószövetség utolsó könyveinek megírását követő kor zsidó irodalma már bővebben foglalkozik a túlvilággal, a halhatatlan lélekkel és a feltámadással. A lelkek ideiglenes tartózkodási helye végig követhető az ókori zsidó irodalomban, de a feltámadás, a lelkek „testesülése” csak a 2. század környékén jelentkezik egyértelműen.

Miért kell meghalnia az embernek?

Mózes könyve szerint a halál, mint büntetés került a Földre, méghozzá az isteni törvény, az Istentől eredő parancs megszegése miatt.

A zsidóság hitvallása tanítása szerint ugyanis csak a test hal meg, a lélek nem

Az Ószövetség egyik legfiatalabb ( Kr. e. 167-164 között keletkezett) szövegében, Dániel könyvében már világosan megfogalmazódik a feltámadás:  „És sokan a föld porában alvók közül fölfognak ébredni: ezek örök életre s amazok gyalázatra…” Dániel, 12,2.

A túlvilágon lévők életre keltéséről az Ószövetségben három helyen olvashatunk, ám ezek mindegyike csodálatos jelenség és a próféták végzik azt.

Először Illés éleszti fel a czárefátai özvegyasszony fiát:  1Királyok 17,21

20Majd az ÚRhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, URam! Még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! 21Azután háromszor ráborult a gyermekre, és így kiáltott az ÚRhoz: Istenem, URam! Térjen vissza a lélek ebbe a gyermekbe! 22Az ÚR meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. 23Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad! 24Az asszony így felelt Illésnek: Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje! – 1Kir. 17,20-24

Másodszor Elizeus éleszti fel a súnemi asszony fiát:  2Királyok 4,35

32Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. 33Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. 34Majd fellépett az ágyra, odafeküdt a gyermek mellé, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste. 35Azután néhányszor föl-alá járt a házban, majd ismét odalépett, és föléje hajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymásután, és felnyitotta a szemét. 36Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat. 37Az asszony, odamenve, a lábához esett, a földre borult, azután vette a fiát és elment.”

2Kir. 4, 32-37

Harmadszor Elizeus csontjainak megérintésétől feléled egy halott: 2Királyok 13,21

20Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A következő esztendőben móábi rablócsapatok törtek be az országba. 21Éppen akkor temettek egy embert, de amikor meglátták a rablócsapatot, belökték azt az embert Elizeus sírjába, és elmentek. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt. 2Kir. 13, 20-21

1Jöjjetek, térjünk meg az ÚRhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. 2Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte.

Hóseás 6, 1-2

3”Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. 4Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon,”  1 Kor.15, 3-4

10De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és már fogta a kést, hogy levágja a fiát, 11kiáltott neki az ÚR angyala a mennyből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. 12Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet. 13Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

1Móz. 22, 10-13

15Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, 16és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, 17azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, 18és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.

 

Ábrahám hitének része a feltámadás.    Miért?

1Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen! 2Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat. 3Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: 4Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! 5Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. 6Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. 7Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. 8Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek.     –  10 –szer ígéri az utódokat!   – 1Móz 17, 1-8

Főtanács, nagytanács, vének tanácsa (arám szanhedrin, gör. szünedrion): a babiloni fogság utáni zsidóság legfőbb törvényhozó testülete, farizeusok és szadduceusok alkották.

6Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: „Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem.7Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. 8A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem szellem, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.”  ApCsel 23, 6-8

23Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: 24„Mester! Ezt mondta Mózes: ha valaki meghal, és nem marad fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. 25Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymásután mind a hét. 27Végül aztán meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor tehát kinek a felesége lesz az asszony a hét közül, hiszen mindegyiknek a felesége volt?” 29Jézus így válaszolt nekik: „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. 30Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: 32Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene? Az Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” Máté 22, 23-32

Milyen tehát a feltámadás és a feltámadott test?

A feltámadott test

Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk

19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. 21Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. 22Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. 23Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.24Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. 25Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. 26Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 1 Kor15, 19-26

A test feltámadása

35De megkérdezhetné valaki: hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg? 36Esztelen! Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad, 37és amit elvetsz, azzal nem a leendő testet veted el, hanem csak a magot, talán búzáét vagy valami másét. 38De Isten olyan testet ad annak, amilyet elhatározott, mégpedig minden egyes magnak a neki megfelelő testet. 39Nem minden test egyforma, hanem más az embereké, más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké. 40Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké41Más a nap fényessége, más a hold fényessége, és más a csillagok fényessége: mert egyik csillag fényességben különbözik a másik csillagtól. 42Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben. 44Elvettetik érzéki test (Csia: lelki test), feltámasztatik szellemi test. Ha van érzéki test, van szellemi test is. 45Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élő lélekké lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Szellemmé.” 46De nem a szellemi az első, hanem a földi, azután jön a szellemi. 47Az első ember földből, porból való, a második ember mennyből való. 48Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. 49És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is. 50Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. 52Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. 53Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. 54Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! 55Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” 56A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. 57De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által! 58Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. 1 Kor 15, 35-58

Él a lélek, helyesebben mondva: létezik, miután a testet a sírba tették, mégpedig személyesen és öntudatosan. De éppen ez a kérdés, hogy hol és milyen állapotban létezik tovább? Az örök életnek, vagy az örök halálnak az állapotában?

A gazdag és a Lázár példázatából (Lk 16,19 – 31)  láthatjuk, hogy egyik ember lelke sem semmisült meg a halál pillanatában, hanem tovább élt.

Egyik a pokolban, a másik az Ábrahám kebelén (paradicsom – Lator ) van, mindkettő öntudatos, személyes létformában, felismerhető alakban.

A Krisztusban hívő lélek rögtön a meghalás után elválik a testtől, és bekerül az örök élet világába, de még nem a végső állapotába. A romlandó test pedig, elveszítve éltető erejét (princípiumát), vagyis a lelket és a szellemet, visszatér az élettelen anyag világába, a földbe, amelyből vétetett.

Tehát a testünk feltámadása is hittétel, amit nem lehet logikai úton bizonyítani, más jelenségekkel magyarázni. Olyan valami, amiről nem a szem, nem a tapintó szervek, nem az agytekervények által, hanem a hit által lehet tudomást és bizonyosságot szerezni.

Amikor a Biblia a testről beszél, két különböző szót használ: “szárx” és “szóma”. A magyar Biblia mindkettőt testnek fordítja. Pedig a két szó között lényegbe vágó különbség van.

A “szárx” szó a test anyagát jelenti, azt a hatvan-nyolcvan kilogrammnyi húst, ami annyi betegségnek a melegágya, amit a férgek szétrágnak, ami végül hamuvá és porrá válik.. A “szárx” szó azt az ideiglenes anyagi építményt jelenti, ami különböző vegyi anyagokból szövetekké, nedvekké és szervekké tevődik össze, amelyben a sejtek szüntelenül felbomlanak, és újra összetevődnek földi életünk egész tartama alatt. Ez az érzéki test. A “szárx” az anyagi szövedék tehát, amire vonatkozik az isteni rendelkezés: por vagy, és ismét porrá kell lenned!

A “szóma” az a megmagyarázhatatlan és kifejezhetetlen test, forma, lényeg, amely mindenféle szövet, szerv és nedv felbomlása és újra összetevődése ellenére mindig „ugyanaz” marad, amely sejtjeink szakadatlan kicserélődése ellenére is az én testem, az én egyéniségemet kifejezésre juttató test marad. A szóma az a megjelenési forma tehát, ami engem, az én egyéniségemet leheli, amiben a személyiségem kifejeződik látható, hallható és tapintható formában.

44Elvettetik érzéki test, feltámasztatik a szellemi test. Ha van érzéki test, van szellemi test is.”

Képzelj el egy épületet, amelyből a köveket egyenként elszedik, és rögtön mindegyiket egy ugyanolyannal cserélnek ki. Maga az épület mégis megmarad, az alakja, stílusa, rendeltetése ugyanaz marad, pedig minden téglát, minden anyagot másikkal cseréltek ki benne. Annak a testnek az anyaga: a tégla, a malter, ez a “szárx”. És ami minden anyag kicserélése ellenére megmarad, mint ugyanaz az épület-test, ez a “szóma”. Emberi testünk sejtjei szakadatlanul cserélődnek: ez a változó anyaghalmaz a “szárx”, és mégis mindig ugyanaz marad a testünk. Ez a valami, ami mint jellegzetesség, mint stílus, mindig ugyanaz marad: ez a “szóma”. Vagyis a testünk anyagának a megváltozása nem jelenti a testünk lényegének a megváltozását.

Azért volt szükség ennek a részletes kifejtésére, hogy megérthessük, hogy amikor a Szentírás a test feltámadásáról beszél, nem a “szárx”-ot, nem a test anyaghalmazát érti rajta – hiszen hús és vér nem örökölhetik Isten országát, hanem a “szómát”, tehát a testet, mint a lélek formáját, amelyben minden változás ellenére az ember egyénisége jut kifejezésre.

A Szentírás nem azt mondja, hogy ugyanaz a test támad fel, amely eltemettetett, hanem hogy ugyanaz a “szóma” támad fel, tehát az a test, amelynek a lényegéhez nem tartozik hozzá egy bizonyos anyag.

És így érthetővé válik az is, hogy testünk feltámadását nem befolyásolja az, hogy annak anyagi összetevői már másfelé keringenek a természet nagy körforgásában. A lényeg tehát az, hogy Krisztus visszajövetelekor ugyanannak a személynek a teste támad fel a halálból, de nem ugyanaz az anyag, amely eltemettetett.

Röviden úgy is mondhatnánk, hogy lényegileg ugyanaz, de minőségileg más. Lényegileg ugyanaz lesz, mert ezt az új lelki testet is egészen a magunkénak fogjuk érezni, lényünkből fakadó formának, éppúgy, mint a mostani testünket. De minőségileg valami más lesz: nem anyagi szervezet, hanem valamiféle szellemi szövedék, romolhatatlan, örökkévaló, ifjú és szép!

Azért kell más minőségűnek lennie, mert ezzel a feltámadott testtel többé nem az időben, nem e világban élünk majd, hanem  a szellemi dimenzióban, az örökkévalóságban. Azért kell a testünknek, amely most az időben és a földön való életre van berendezkedve, olyan változáson átmennie, hogy élhessen a szellemi világban, az örökkévalóságban. Olyan test lesz az, amely mentes lesz minden gyarlóságtól, tökéletlenségtől, amely nem ismeri többé a földi élet természetes szükségleteit, fájdalmait, amely röviden: hasonló a feltámadott Krisztus dicsőséges testéhez! De mégsem egy másik test lesz, hanem ugyanaz a test. Tehát nem ugyanaz az anyag, hanem ugyanaz a test, amely romlandóságban, erőtlenségben temettetett el, támad föl romolhatatlanságban és dicsőségben.

Tudjátok, mit jelent ez? Azt, hogy Isten a halálon át megőrzi az ember egyéniségét, megkülönböztethető és felismerhető formát viselő személyiségét. A feltámadás tehát azt jelenti, hogy az örökkévalóságban nem olvadunk bele valami felismerhetetlen lelki masszába, mint a vízcsepp a tengerbe, hanem a feltámadott embernek megmarad a volt földi emberrel való azonossága. Ezért nem alaptalan tehát az a reménységünk, hogy odaát is megismerjük majd egymást, nagy örömmel látjuk viszont azokat, akiktől ideiglenesen elválasztott bennünket a halál.

Arra kérdésre, hogy van-e viszontlátás a halál után, a Biblia számtalan kijelentéséből azt a határozott választ kapjuk, hogy van!

És ez a mindenható Isten már adott egy zálogot testi föltámadásunk bizonyosságára nézve, és ez Jézus Krisztus föltámadása. Az Ő föltámadása olyan tükör, amelyben a magunk jövendőjét szemlélhetjük. Ő azoknak a zsengéje, akik elaludtak, tehát Ő a mi feltámadásunknak is az eleje. Krisztus, a mi mennyei fejünk, nemcsak a mi feltámadásunknak a kezdete, hanem kezesség is arra, hogy bennünket, az Ő testének tagjait maga után von, fölemel magához az Ő dicsőségébe, minket is részesít az Ő felmagasztaltatásában.

Testünk föltámadásával fejeződik be és teljesedik ki Jézusnak az Övéiért vállalt és elvégzett megváltói műve! A messiási küldetés célja és végső akkordja: a halálnak, mint az utolsó ellenségnek az eltörlése. Ez válik valóra, amikor föltámadnak, akik meghaltak.

A föltámadásban azután helyreáll az ideiglenesen megszűnt kapcsolat a test, a lélek és a szellem között, így újra teljes valóságban folytatjuk létünket az Isten ítélete szerint osztályrészül jutott állapotunkban.

A Krisztushoz való viszonytól függ, hogy mi lesz veled a halál után. Ha már itt a földön az Övé lettél, akkor érvényes rád a Feltámadás Urának az ígérete: soha meg nem halsz.

“Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” Jn11,25

Kiss György

A prédikáció teljes terjedelmében meghallgatható az audio  menüben